ÖSSZEFOGLALÓ A 2012-ES MUNKÁNKRÓL

2012 Halásztelki Művészek

 

Sok minden történt 2012-ben. Ebben az évben bebizonyítottuk, hogy legcsekélyebb anyagi forrásból is lehet értéket létrehozni. Önkéntes munkával értéket teremteni nem könnyű, de nagyon felemelő feladat!
Mint az már köztudott, egy kis csapat, 2012. februárjában összedugta a fejét, és nagy dolgokról álmodott. Közös erővel, munkát, erőt, pénzt nem sajnálva tenni akart Halásztelekért. Céljuk csak egy volt, hogy önös érdeket félretéve, a halásztelki közösségi élet kulturális palettája színesedjen, színvonalas programokkal bővüljön. Szárnyaljon a kultúra, legyen kihasználva a lappangó erő. Igen, hisz nagyon sok professzionális alkotó él ebben a városkában. 9 hónap alatt mentek akik jöttek, eltűntek, akik először, csatlakoztak lelkesebbek. De a mag maradt.
A sok munka alatt barátokká váltunk. Közben vártuk, hogy az egyesületünket bejegyezze a bíróság...

Mit is tettünk a 2012-es évben?

2012. június 23.-án „Francia bonbon magyar módra" címmel a Sportpályán egész napos családinap, főzés-sütés, gyermek és felnőtt programokkal készültünk. A város által szervezett Szent László napi búcsúba csatlakoztunk be.
2012. márciusától adományt gyűjtöttünk Szakácsi község – statisztikai adatok alapján a legszegényebb magyar falu - részére, melyet ünnepélyesen június 23-án adtunk át a falu delegációjának, óriási sikerrel. Ekkor a Parlamentig ment a hírünk!
Ezen az estén egy fergeteges kiállításmegnyitót a Halásztelki Festőművészekkel, és egy színházi előadást is szerveztünk a Halásztelki Színészekkel, Makay Sándor rendezésében. Papp János, Pápai Erika, Kállai Bori és még sok ismert ember jött el hozzánk. A díszleteket pedig a festők gyártották le rendezői utasítások alapján.

2012. augusztus 15-20 között az 1. Halásztelki Művésztelepnek adtunk életet, végül 17 hazai és külföldi alkotó részvételével megalapoztuk a halásztelki galériát, a gyűjtemény még helyet keres magának.

A Művésztelep Nyílt napján szabadtéri filmvetítés, komolyzenei koncert, könyvbemutató várta az érdeklődőket.

2012. augusztus 28.-án a Duna-menti tévé riportot készített velünk, a mi kis közösségünkről, fél órás kulturális műsor keretén belül.
2012. augusztusában több kiállítást szerveztünk a művésztelep alkotásaiból.
2012. októberében elültettük a Halásztelki Művészek fáját a Petőfi kertben az Összefogás napján, melyet az Összefogás Halásztelekért Egyesület szervezett a város számára.

2012. október 18.-án megünnepeltük először a városban A Magyar Festészet Napját. Méltó módon átadtuk a Bocskai Református Középiskola és a Városnak a felajánlott közel 50 db képet a művésztelepen nyújtott támogatásért cserébe.
A Márai Sándor Közösségi Házzal karöltve Makay Sándor tagunk életmű kiállítását is megszerveztük.
2012. decemberében 2 gyermek színházi előadást hoztunk a Közösségi Házba Mészáros László Halásztelki Művész rendezésében, városi támogatással. Frenetikus sikerrel! Panka és az Álommanó 4-szer került színpadra telt házzal.

2012. december 7-én pedig a felnőttekre gondoltunk, és megrendeztük szintén Mészáros László rendezésével az első Operett Musical Show-t. Sok hírességet felvonultatva a publikum nagy örömére.
Megnyílt a Studió Art Cafe, egyik kedves tagunk is nagy szerepet vállalva, létrehozott egy helyet, mely idén alternatív kulturális-, színház-, táncközponttá fejlődik.

2012. decemberében megkaptuk a bírósági végzést, bejegyezték az Egyesületünket! Nagyon örülünk, hisz így civil szervezetként magánemberek is támogathatnak, illetve pályázatokon indulva anyagi forrásokhoz is jutunk majd, mely segítségével még színvonalasabb kulturális programokat tudunk megszervezni.

Hát, nem semmi pénz nélkül ennyi mindent létrehozni, de adjon erőt mindenkinek a fenti felsorolás, meg lehet csinálni, csak akarni kell.

2012. NAGYSZERŰ ÉV VOLT. PÉNZ NÉLKÜL, CSAK ÖNERŐNKBŐL, AKARATUNKBÓL, ELHIVATOTTSÁGUNKBÓL, TUDÁSUNKBÓL ÁT TUDTUNK ADNI EGY SZELET SZERETETET NEKED IS! HA EGY PERCRE BOLDOGABB VOLTÁL ITT A VÁROSUNKBAN, MÁR MEGÉRTE EZ A SOK BEFEKTETETT ENERGIA, MUNKA.
JÖVŐRE IGYEKSZÜNK MÉG JOBBAN A KEDVETEKBEN JÁRNI! FIGYELJÉTEK A KIS PIROS SZÍVET! I LOVE Halásztelek ART!
Köszönet a legapróbb támogatásért is, amit kaptunk munkánk során! A Városnak, Polgármeser úrnak, Papp Kornél úrnak, a Képviselőknek, Véghné Bágya Ildikónak, Bódy Gézának, a Facepressnek, Hírmondónak, a Lakihegy rádiónak és minden helyi vállalkozónak, akik ott álltak mögöttünk!

Azt gondoljuk, hogy valami megmozdult a múlt évben. A város vezetésének támogatásával több civil szervezet, intézmény, baráti társaság, klub indult be programokkal, különféle megmozdulásokkal. Ami mindenféleképpen figyelemre méltó változás, és azt gondoljuk, ez még csak a jéghegy csúcsa, és további gyors fejlődés várható Halásztelken a kulturális élet területén.

 

Áldott Új Évet kívánunk minden kedves Városlakónak!

Bagaméry Ábelné

Halásztelek Összművészeti és Kulturális Egyesület elnöke